Majd gyors léptekkel körbejártuk a területet. Pekarnanak izgalmas története van, hiszen ez az épületkomplexum az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől katonai pékségként funkcionált. A környező laktanyákat látták el pékáruval. Később egy ideig elhagyatottan állt a terület, majd nonprofit egyesületek kezdtek itt tevékenykedni.
Így ma már antikvárium (elképesztő mennyiségű könyvvel), koncertterem, klub, próbaterem, galéria, mászófal, irodák és az említett hostel is megtalálható az épületekben. Az egyesület rendkívül aktív a város kulturális életét illetően, többek között fesztiválokat, workshopokat, koncerteket, kiállításokat szerveznek.
A nap további részében tanulhattunk a nyilvános városi fórumok, gyűlések működéséről. Ilyenkor a város lakói egy vezetett beszélgetés során megvitatják a problémákat, az új ötleteket, a kezdeményezéseket.
Cél a közösség együttműködése, a konszenzus elérése, s lépések megtétele a résztvevők számára fontos ügyek érdekében. Ezután egy Miyawaki-minierdőhöz sétáltunk el. Valójában ez a város közepén, a tömbházak között egy kis oázis.
A folyamat lényege a biodiverzitás növelése, a levegő tisztítása és a város zöldítése. Ennek érdekében az egyesület helyi önkéntesek segítségével egy egészen kis területre ültetett nagyon sűrűn különböző növényfajokat. Persze eleinte nem minden lakos támogatta az ötletet, újabbnál újabb akadályokba ütköztek.
Végül a kezdeményezés sikeres lett, s az eredmény magáért beszél. Tovább haladva meglátogattunk egy galériát, ahol éppen flip book kiállítás volt. Majd a napot a Pekarna koncerttermében zártuk egy jam esten.
A második napunk igazán eseménydúsra sikerült. Egyik inspiráló helyről mentünk a másikra. Így sorra ismertük meg a város aktív egyesületeit, közösségi tereit, s különböző helyi kezdeményezéseket. A teljesség igénye nélkül állomásunk volt például egy önkéntesekkel foglalkozó szervezet, egy többfunkciós közösségi ház, egy zero waste kávézó és bár, illetve a biciklizésre ösztönző szervezet.
Az adománybolt személyes kötődéseink miatt nagyon lelkesített. Bevallom, kissé irigykedve nézelődtünk az óóriási üzlethelyiségben. Minden esetre megtudtuk, hogy a kihívások hasonlók, mint Filantrópián. Este pedig egy fesztivál keretén belül színházi előadást néztünk meg a háborús helyzet nehézségeiről, korlátairól, az ebből adódó kilátástalanságról.
Utolsó teljes napunkon már meglehetősen jólesett a természetben lenni. Egy farmon jártunk, ahol pár lépésnyire van az erdő, ahol a juhokat csak fűnyírás céljából tartják, ahol megtalálható Szlovénia legnagyobb cseresznyefája.
Itt élesben bemutattuk, hogy a közösség ereje csodákra képes, a kalákázás sosem idejétmúlt, s hogy sok kéz a cserép pakoláshoz különösen jó. Az utunk következő, egyben legbájosabb állomása pedig az állatsimogató farm volt. Itt minden az állatok szeretete köré épül.
Rengeteg lakó van: alpakák, lámák, lovak, csirkék, disznók, kecskék, szamarak. Apropó szamarak. Ki gondolta volna, hogy a velük való kapcsolódás ennyire terápiás jellegű lehet?!
Aki dolgozik, az egyék! Mi pedig egy mennyei lakomával búcsúztunk el egymástól. Beszámolómban eddig nem említettem az étkezéseket, ám mégis muszáj megjegyeznem, hogy végig fölöttébb kedvemre való volt a koszt.
Mariborban meglepően sok az aktív egyesület, akik tesznek a fenntarthatóságért, a helyi közösségekért, a kultúráért. Mindig nagy motiváló erő olyan emberekkel találkozni, akik hasonló szemlélettel, valódi tettrekészséggel dolgoznak a környezetükért.
Azért a környezetért, amit valójában nem megmenteni kell, hanem megtanulni végre hogyan élhetünk összhangban a lehető legkevesebbet ártva egymásnak. Bízom benne, hogy a tanulmányúton látottakat, hallottakat idővel mi is be tudjuk építeni saját közösségeink életébe.
